„Ukrajna uniós csatlakozását most még meg lehet állítani, később már nem” – Orbán Viktor kőkemény üzenetet küldött Von der Leyennek (VIDEÓ)

A miniszterelnök szerint végzetes hiba lenne felvenni az ukránokat az Unióba.

Orbán Viktor már csak egy beszűkült közönségnek tud beszélni, az ő érdeklődésüket kell fenntartania – mondta Lakner Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A politológus szerint a kormányfő korábbi beszédei sokkal nagyobb ívű terveket vonultattak fel. A miniszterelnök hétfői beszédnek két célja volt Lakner szerint: az egyik a pozícióépítés az IMF-tárgyalások előtt, illetve az ellenzék „beletolása” egy olyan szerepbe, hogy ezen pártok a külföldi érdekek kiszolgálói, a másik cél pedig annak a kommunikálása, hogy nem lesz konszolidáció. Lakner Zoltán több példát is említett azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök beszédében nem valós, vagy kozmetikázott adatokat említett meg.